Nekem mit szánsz sors??
2011 november 21. | Szerző: fanni135
Vannak akik tehetségesek valamiben, vannak akik megértőek, és különösen szerethetőek, vannak akik szépek, vannak akiknek nagy családjuk van, és vannak olyanok is akiknek ezek közül több is megvan. Valaki mondja el, nekem mim van? Miért élek? Miért vagyok ezen a Földön, mit kell tennem? Leszek még valaha olyan boldog mint rég?
A múltam szépségének emlékei kísértenek folyamatosan, és nem tudom őket elfelejteni. Egyre rosszabb és rosszabb lesz. Hiányoznak a régi barátaim akik már sosem lesznek olyanok mint rég. Hiányoznak a régi családi percek amik már soha többé nem térnek vissza. Nem vagyok öreg, de mégis úgy érzem hogy nekem nem jutott csak annyi boldogság ami akkor volt. Akkor még körbevett a családom, a barátaim, és tele voltam reményekkel. Hol van már mindez? Egyszerűen elfújta a szél.
Lemondok rólad…
2011 november 16. | Szerző: fanni135
Egy volt a nevünk, egy iskolába jártunk, így könnyen barátokká is váltunk. Szerettelek, és sokszor testvérként tekintettem rád, sokat jelentettél nekem, és sokáig szinte mindent megosztottam veled. Volt mikor menedék voltam neked, s te is nekem. De ez már a múlt….régi múlt, mert az az ember aki az én barátom volt elveszett benned, eltűnt. Gondoltad volna hogy néha azt gondoltam örökké barátok leszünk? Gondoltad volna hogy ennyire megváltozol? Gondoltad volna hogy egyszer ugyanabba a középiskolába fogunk járni, ugyanabba az osztályba, de mégsem barátként? Én hittem, de azt nem gondoltam h ennyire rosszul fog esni…
Ott vagy a képeken, ott vagy az emlékeimben, és az iskolában is, de mikor rádnézek olyan mintha mégsem te lennél az. Megmondtad nekem hogy megváltoztál, és ez egyértelműen látszik is rajtad, és h senki sem fog érdekelni többé. Mindig mondtam h a változás jó dolog, de sose gondoltam volna h e szavaimat egyszer ennyire megbánom.
Tényleg hiányzol…egyedül vagyok. Életem legnagyobb félelme hogy egyszer teljesen egyedül maradjak. De te elmendtél. Egyszerűen a múltba szorítottál, és nem átléptél rajtam, hanem eltapostál engem. Csak egyszerűen félresöpörtél mint egy papírfecnit. Úgy látszik én csak ennyit jelentettem neked.
Büszke lehetsz magadra és az új énedre, mocskosul kétszínű lettél. Bizalmatlan, nyalizós kis liba. Remélem elérsz mindent amit csak vágysz, hogy aztán minden rádzúdúljon és összeess. Csak azt kívánom hogy egyszer te is maradj végtelenül egyedül.
Csak egy egyszerű tizenéves.
2011 szeptember 17. | Szerző: fanni135
9.-es vagyok, már 15 éves leszek, és nem érzem azt h a fiatalságomat eléggé kihasználnám. Nem akarok felnőni, de meg fog történni, és annak kell őrülnöm h most még csak ennyi vagyok. Most még élhetek, és most ezt is kell tennem. Az előttem álló éveket élvezni akarom, fel akarok nőni a koromhoz, szebbé akarok válni, és szeretnék vkit magamnak…vkit aki szeret. Elegem van abból h lenéznek, h sosem értenek meg, mostmár azt akarom h ezek a dolgok változzanak, h igenis ne nézzenek le mert senki se több nállam, és h legyen legalább egy ember ezen a Földön aki megért és megölel ha tudja h nem vagyok rendben.
Az jövő beli munkámmal kapcsolatban sajnos még mindig nem tiszták a céljaim, de az álmaimat nem adom fel soha. És hiába nem hisz bennem senki, én akkor is meg fogok állni a lábamon ebben a zúrzavaros világban. És jól figyeld meg Apa, egyszer még büszke leszel rám.
“Ne legyen lelki problémád emiatt!”…hát, ezt könnyű mondani.
2011 szeptember 10. | Szerző: fanni135
Kezdem megérteni a dohányosakat, és szintúgy az alkoholistákat. Persze ez nem azt jelenti h én is az lennék, neem, én még sosem ittam le magam részegre, és még életemben egyszer sem cigiztem (ez változhat) és nem is szándékozom rászokni, mert szerencsére annyira még nem vok lelkibeteg. De meg tom érteni őket, h miért is lettek azok akik. Ők azok akik azt hitték, h az a könnyebb út, pedig később rá fognak jönni h rosszul döntöttek. Bár igaz én is szivesebben feladnám, és nem próbálkoznék tovább kínlódni a bajaimmal, de amíg össze nem esek, és teljesen ki nem készülök addig folytatom. Talán változtatnom kellene a stratégiámon mert ez így olyan mint a lassú fájdalmas kínzás, és kínlódás is egyben. Lehet h a végén egy cigarettázós, fekete ruhában járkáló, összetetovált szihopata lesz belőlem, lehet, bár most még erre kicsi az esély. Bár mostanság szoktam ezen gondolkodni h mi lenne ha…de persze aztán semmi sem lesz, de egy kétszer megfordult már a fejemben az h inkább nem foglalkozom semmivel, és leszarok mindenkit körülöttem. Szivesen megtenném, de akkor nem lenne hol laknom, meg most a tanulásra kellene fordítanom minden időm és energiám, de így h valahányszor visszatérek a tanulásvilágából, az családirészbe, abba a kész csődbe, és elveszettségbe, hát…elég nehéz.
Tudjátok meg mind a ketten, h utállak titeket e miatt, mert önzőek vagytok mind a ketten velem szemben, és nagy ívbe leszartok, nem is szerettek annyira mint mindig is mondtátok. Teljesen tönkre akartok tenni? Egymásnak akartok visszavágni, egymást lövitek géppuskával, meg lőfegyverrel, és észre sem veszitek h a csatatéren én vagyok kettőtök között, és engem ér minden lövés. És bebizonyítottátok, a szemembe mondtátok h tudjátok h én vagyok ott középen és így is ugyanúgy tüzet nyitottatok. Csak várjatok…várjatok mert én is erősödöm, mert nem fogtok eltiporni, én elviselem és minden egyes lövéstől csak erősebb leszek, és egyszer majd itthagylak titeket, eltűnök és hagyom h az üresség és a kétségbeesés felemésszen titeket. Addig folytatajátok ezt amíg minden szeretet és minden szépet ki nem töröltöka múltamból, és ha azt a reményt elveszetm…a reményt h egyszer még lehet nyugi is köztünk, béke, na akkor foglak elpusztítani mindannyiótokat…el fogtok veszíteni, majd meglátjátok.
Pótléknak JÓ, pletykafészeknek KIVÁLÓ, legjobb barátnak KEVÉS
2011 szeptember 6. | Szerző: fanni135
Bármit elmondhattok, meghallgatom, bármi is történik kíváncsi vagyok rá, és ti mindig el is mondjátok. Kedvesnek, rendesnek, (általában) megbízhatónak tartotok engem. De elárulok vmi érdekeset, ez nem teljesen ÉN vagyok. És igazából magam sem értem h h jukadtam ki itt, mert én NEM akartam ilyen lenni, vagy legalábbis ennél egy picit több akartam lenni, olyan igazából önmagam. De sajnos nem sikerült. Rájöttem h az a sok-sok arc amit mutatok mások felé, az nem én vagyok, és kezdem azt érezni h a saját énem elveszett vhol. Mert én minden ember felé azt az arcomat mutatom, amiről tudom h szeretni fogják, azt az arcomat amelyik nem teljesen őszinte, amelyik nem teljesen ÉN vagyok. És így néha már saját magam sem tudom h melyik az igazi énem, a saját valóm.
Csak egy kis maci vagyok a sarokban, egy édes kis maci, akinek mindig ki lehet sírni mindent, aki mindig meghallgat, akit agyon lehet ölelni ha vmi fáj, akinek el lehet mesélni a mindennapokat, aki megért, és meghallgat. Egy maci, igen, én csak ennyi vagyok. Persze ennek is őrülni kéne, h legalább engem mindenki szeret, de az h az a szegény maci mikor mit akar, mit is érez, és h neki mi a gondja, és ki az Ő macija, az senkit sem érdekel. Brumm brumm…
Mi vár rám? Változtam?
2011 augusztus 30. | Szerző: fanni135
“Ha az életben eredményeket akarsz elérni, azért tenned is kell vmit!” – ezt apámtól hallottam egyszer, és vhogy megragadt bennem. Pár napja tudatosult bennem h ha szeretném elérni a céljaimat, azért igenis küzdenem kell, mert van akinek minden az ölébe hull, és semmit sem kell tennie azon kívül, h minden apróság miatt nyavajog. Ha vmit el akarok érni azért küszködnöm kell, és a küszködésnek csak akkor van értelme ha fájdalom is jár hozzá. Mivel eddig ez a fájdalom nem volt meg az erőfeszítéseimben, mostantól meglesz. Nem fogom feladni, addig fogok kínlódni és küszködni amíg össze nem esek…mindent megteszek…sikerülnie kell, mert nem akarok egyedül maradni, nem akarok így élni, meg akarok változni. És meg is fogok. > <
Legelső
2011 augusztus 14. | Szerző: fanni135
Mindenkit aki idelátogat a blogomra, üdvözlök. Fanni vagyok, és ez a blogom, sajnos nem tudom garantálni azt h amit ebben a blogban leírok az vidám dolog lesz, sőt valószínűleg inkább a rosszabb dolgokat fogom leírni, de azért semiképp sem kell aggódni, én pozitív személyiség vagyok 🙂 Imádok írni, mindig is szerettem, és szerintem ebben a blogban képes leszek teljesen megnyílni saját magam, és az olvasók felé is. Általában az olyan dolgokat fogom leírni amik az életem lehető legfontosabb döntései, fordulópontjai, és a gondolataim amiket feltve őriztem eddig az agyan legkisseb zugában. Remélem sikerülni fog úgy leírnom mindent h az a lehető legőszintébb legyen, annak érdekében h se magamat, se az olvasókat ne csapjam be. Persze nem hiszem h bárki is olvasná majd a blogomat, mert eddig senki sem tudja a címét, de azért én mindent úgy szeretnék csinálni h ez a blog méltő legyen hozzám. 🙂 És akit érdekel az én életem, nyugodtan olvashatja, ha nincs még elég baja a saját problémáival is. Szóval…én írni fogok. Most is és mindörökké, blog 🙂
Kétszínűség..undorító!
2012 január 8. | Szerző: fanni135
Vannak olyan emberek akik képtelenek más környezetben önmagukat adni, vagy csak egyszerűen nem akarják hogy megismerjék őket, és ezért egy falat húznak fel maguk fölé, elzárkóznak, vagy rosszabb esetben egy teljesen más embernek adják ki magukat mint akik valójában. Mindenkit becsapnak, és nem sül le a pofájukról a bőr.
Ismerek egy olyan személyt (most nem szeretném megosztani veletek hogy ki) aki az egyik legjobb barátom volt, legalábbis én annak hittem. Sok időt töltöttem vele el, és szinte mindent megbeszéltünk egymással, teljesen megbíztam benne. De a dolgok megváltoztak. Új iskolába kerültünk, és ő olyan szinten megváltozott, hogy rá sem ismerek. Az iskolában mások előtt olyan ember akit azelőtt sosem láttam, teljesen idegen. Nem is beszélget velem, elvan a barátaival akik azt az embert tartják barátjuknak aki valójában nem is ő. De bezzeg amikor csak ketten vagyunk teljesen ugyanolyan mint amilyennek megismertem. De időközben elgondolkoztam azon, hogy az alatt a 8 év alatt amikor az egyik legjobb barátomnak tartottam, valóban képes voltam 100%-osan megismerni, vagy csak az is megjátszás volt?
Lassan kezdem megszokni, hogy senkiben sem lehet megbízni, és senkit sem szabad igazán megszeretni, mert azok okozzák később a legnagyobb fájdalmat akikben megbíztunk, és szerettünk.
Oldal ajánlása emailben
X