Kezdem megérteni a dohányosakat, és szintúgy az alkoholistákat. Persze ez nem azt jelenti h én is az lennék, neem, én még sosem ittam le magam részegre, és még életemben egyszer sem cigiztem (ez változhat) és nem is szándékozom rászokni, mert szerencsére annyira még nem vok lelkibeteg. De meg tom érteni őket, h miért is lettek azok akik. Ők azok akik azt hitték, h az a könnyebb út, pedig később rá fognak jönni h rosszul döntöttek. Bár igaz én is szivesebben feladnám, és nem próbálkoznék tovább kínlódni a bajaimmal, de amíg össze nem esek, és teljesen ki nem készülök addig folytatom. Talán változtatnom kellene a stratégiámon mert ez így olyan mint a lassú fájdalmas kínzás, és kínlódás is egyben. Lehet h a végén egy cigarettázós, fekete ruhában járkáló, összetetovált szihopata lesz belőlem, lehet, bár most még erre kicsi az esély. Bár mostanság szoktam ezen gondolkodni h mi lenne ha…de persze aztán semmi sem lesz, de egy kétszer megfordult már a fejemben az h inkább nem foglalkozom semmivel, és leszarok mindenkit körülöttem. Szivesen megtenném, de akkor nem lenne hol laknom, meg most a tanulásra kellene fordítanom minden időm és energiám, de így h valahányszor visszatérek a tanulásvilágából, az családirészbe, abba a kész csődbe, és elveszettségbe, hát…elég nehéz.
Tudjátok meg mind a ketten, h utállak titeket e miatt, mert önzőek vagytok mind a ketten velem szemben, és nagy ívbe leszartok, nem is szerettek annyira mint mindig is mondtátok. Teljesen tönkre akartok tenni? Egymásnak akartok visszavágni, egymást lövitek géppuskával, meg lőfegyverrel, és észre sem veszitek h a csatatéren én vagyok kettőtök között, és engem ér minden lövés. És bebizonyítottátok, a szemembe mondtátok h tudjátok h én vagyok ott középen és így is ugyanúgy tüzet nyitottatok. Csak várjatok…várjatok mert én is erősödöm, mert nem fogtok eltiporni, én elviselem és minden egyes lövéstől csak erősebb leszek, és egyszer majd itthagylak titeket, eltűnök és hagyom h az üresség és a kétségbeesés felemésszen titeket. Addig folytatajátok ezt amíg minden szeretet és minden szépet ki nem töröltöka múltamból, és ha azt a reményt elveszetm…a reményt h egyszer még lehet nyugi is köztünk, béke, na akkor foglak elpusztítani mindannyiótokat…el fogtok veszíteni, majd meglátjátok.
“Ne legyen lelki problémád emiatt!”…hát, ezt könnyű mondani.
2011 szeptember 10. | Szerző: fanni135
Kezdem megérteni a dohányosakat, és szintúgy az alkoholistákat. Persze ez nem azt jelenti h én is az lennék, neem, én még sosem ittam le magam részegre, és még életemben egyszer sem cigiztem (ez változhat) és nem is szándékozom rászokni, mert szerencsére annyira még nem vok lelkibeteg. De meg tom érteni őket, h miért is lettek azok akik. Ők azok akik azt hitték, h az a könnyebb út, pedig később rá fognak jönni h rosszul döntöttek. Bár igaz én is szivesebben feladnám, és nem próbálkoznék tovább kínlódni a bajaimmal, de amíg össze nem esek, és teljesen ki nem készülök addig folytatom. Talán változtatnom kellene a stratégiámon mert ez így olyan mint a lassú fájdalmas kínzás, és kínlódás is egyben. Lehet h a végén egy cigarettázós, fekete ruhában járkáló, összetetovált szihopata lesz belőlem, lehet, bár most még erre kicsi az esély. Bár mostanság szoktam ezen gondolkodni h mi lenne ha…de persze aztán semmi sem lesz, de egy kétszer megfordult már a fejemben az h inkább nem foglalkozom semmivel, és leszarok mindenkit körülöttem. Szivesen megtenném, de akkor nem lenne hol laknom, meg most a tanulásra kellene fordítanom minden időm és energiám, de így h valahányszor visszatérek a tanulásvilágából, az családirészbe, abba a kész csődbe, és elveszettségbe, hát…elég nehéz.
Tudjátok meg mind a ketten, h utállak titeket e miatt, mert önzőek vagytok mind a ketten velem szemben, és nagy ívbe leszartok, nem is szerettek annyira mint mindig is mondtátok. Teljesen tönkre akartok tenni? Egymásnak akartok visszavágni, egymást lövitek géppuskával, meg lőfegyverrel, és észre sem veszitek h a csatatéren én vagyok kettőtök között, és engem ér minden lövés. És bebizonyítottátok, a szemembe mondtátok h tudjátok h én vagyok ott középen és így is ugyanúgy tüzet nyitottatok. Csak várjatok…várjatok mert én is erősödöm, mert nem fogtok eltiporni, én elviselem és minden egyes lövéstől csak erősebb leszek, és egyszer majd itthagylak titeket, eltűnök és hagyom h az üresség és a kétségbeesés felemésszen titeket. Addig folytatajátok ezt amíg minden szeretet és minden szépet ki nem töröltöka múltamból, és ha azt a reményt elveszetm…a reményt h egyszer még lehet nyugi is köztünk, béke, na akkor foglak elpusztítani mindannyiótokat…el fogtok veszíteni, majd meglátjátok.
Oldal ajánlása emailben
X